-részlet az egyik kedvenc könyvemből-

"- Miért kell a daimónoknak megállapodniuk? - kérdezte Lyra. - Én azt szeretném, ha Pantalaimon örökké tudna változni. Ő is azt szeretné.
- Hát pedig mindig is úgy volt, mindig is úgy lesz. Ilyen a fejlődés. Eljön az idő, amikor majd belefáradsz az örökös változásba, és szeretnéd, ha valamilyen alakban megállapodna.
- Én ugyan soha!
- Dehogyisnem. Te is úgy akarsz felnövekedni, mint a többi lány. Meg aztán a megállapodott alaknak is megvan az előnye.
- Micsoda?
-Hogy tudod miféle személy vagy. Nézd például az én jó öreg Belisariámat. Sirály - ami azt jelenti, hogy magam is amolyan sirályféle vagyok. Nem vagyok nagyvonalú, ragyogó vagy szép, hanem edzett vén jószág, a jég hátán is megélek, mindenhol megtalálom a betevő falatot meg a társaságot. Ezt érdemes tudni. És ha a daimónod megállapodik, te is fogod tudni, miféle személy vagy.
- De mi van, ha olyan alakban állapodik meg, ami nekem nem tetszik?
- Hát akkor elégedetlen leszel, és kész. Sok ember szeretne oroszlán daimónt, aztán az a vége, hogy ott áll egy pudlival. És ha meg nem tanulja, hogy azzal legyen elégedett, amije van, hát nyűgösködhet mindhalálig. Szerintem tisztára fölösleges elégedetlenkedni.
De mondhatott akármit, Lyra úgy érezte, belőle sohasem lesz felnőtt."


(Philip Pullman-Északi fény)
(daimón: ebben a világban az emberek lelke állat formájában mellettük él...serdülőkorig tudja változtatni az alakját, de onnantól egy bizonyos formában rögzül)